„Karácsonyi koncertsorozat/Advent 3.” - 2018. december 16.


„Karácsonyi koncertsorozat/Advent 3.”

- 2018. december 16. 16.00 óra -

Ferencszállás, katolikus templom, főtér

 

 

A helyi közösség részéről igény merült fel még több igényes,  hangszeres előadók által reprezentál kulturális, zenés rendezvényekre. Az Adventi rendezvénysorozatunk ezen cél érdekben valósul meg hozzájárulva a különböző kulturális tevékenységet folytató csoportok megismeréséhez és elismertségéhez. A programsorozat célja emellett egy felejthetetlen családi és közösségi élmény megvalósítása is az ünnep szellemében Ezáltal az adventi időszak meghatározó programjaként ezzel az összejövetellel még meghittebbé és szebbé kívánjuk varázsolni a karácsonyi készülődést.

 

Advent III. vasárnapja van. Ebből az alkalomból ismételten Natalia Gorbunova tanárnő diákjai művészetében gyönyörködhettünk. Szőcs Lili Hanna, Patkós Maja és Patkós Mariann léptek fel, akik mindhárman hárfán játszottak. Az elhangzó koncertek után került sor a szokásos főtéri gyertyagyújtásra, majd forral borral, teával és zsíros kenyérrel kínáltuk meg a résztvevőket.

 




Főoldal